Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új versek

Nemzeti vírusdal

Ágyban fetrengsz, tévét nézel,
A farkadat vered kézzel
Otthon bármit csinálunk!
De utcára nem járunk!

Home officeban dolgozhatsz,
Interneten trollkodhatsz
Otthon bármit csinálunk!
De utcára nem járunk!

Tanulás, lazulás, bambulás,
Ebédre egy tányér gulás.
Otthon bármit csinálunk!
De utcára nem járunk!

Eddzél bátran, gyúrd ki magad!
Ha izmot lát a vírus: szalad.
Otthon bármit csinálunk!
De utcára nem járunk!

Ehetsz, ihatsz, böföghetsz,
A WC-den csücsülhetsz.
Otthon bármit csinálunk!
De utcára nem járunk!

Szerettidre rég figyeltél!
Törődj velük! Újra elkél!
Otthon bármit csinálunk!
De utcára nem járunk!

 

 

 

 

 
Vírus vers
(Maradj otthon!)
 
Ne menjél ki! Maradj otthon!
Inkább a kanapé nyomjon!
Mint egy vírus, mely gennyláda
Tőle bedőlsz az ágyba.

Maradj otthon! Kérlek! Kérlek!
Másokat ne fertőzzé' meg!
Égjen  foteledbe fenekednek nyoma!
Az is illatosabb, mint alulról az ibolya!
 
 
 
 
Fagyos téli éjszakán...
 
Fagyos téli éjszakán
Dermedt bagoly ül a fán,
Tolla havas és jeges is
Repülni nem tud mert leesik.
 
Mellette egy veréb fagy,
Mozdulni nem bír de szája nagy
Meg is szólítja didergő társát.
Ki épp jégkockaként forgatja a nyálát!
 
Te Helmut!
Szerinted rámrepülnek majd a csajok,
Ha elmondom, hugyoztam egy jégcsapot?
-Szállnának százával nagy fejű barátom,
Ha nem lenne íly fagyott Karácsony!
 
 

A légy jó...

Lágy légy légy,
Mert lötty tőgy gyönyör rebben,
S százával szállsz szét

 

A költőt a vizsgáknak időszakában egy külünös állat nem hagyta nyugovóra térni, ez pedig nem más, mint a fülesbagoly, mely Pécsnek városában szaporodott el szokatlan módon. A költőnek a felnőtt bagollyal nem is lenne baja, hiszen szereti az állatokat, ám a bagoly fia, aki egész nap és egész éjjel visít mikor éhes(márpedig amely pillanatban nincs a szájában falat, akkor éhes) ki tudta hozni a sodrából:
A bagoly fia

A bagoly fia éhes,
De mozdulni a kajáért nem képes,
Száját hatalmasra tárja,
Ő a tápot abba várja,
S közben harsogava vísít,
Kiidegeli a szomszéd Ricsit,
És mindenki mást is.

 

Lódarázs

Nem
Jó darázs
A lódarázs
Sárga, fekete
Csíp a feneke
Élvezi, ha szúrhat,
Hogyha bepipulhat
Anyja darázs, apja ló
Nem csoda, ha nagy tahó
.

Óda a nagy fehér kagylóhoz

Árnyékszék! Árnyékszék!
Gyönyörű vagy, s neved szép.
Színed néhol árnyalt, de inkább fehér,
Tündöklésed akár a Győzikével is felér.
Minden nap vonzol, s veled ébredek,
Olykor, olykor előtted térdelek.
Szobatisztaságom óta csak téged imádlak,
Téged mindig szagtalannak látlak.
Hetente tisztítlak s hozzád beszélek,
S ígérem csak téged keféllek.
Cserébe mást nem óhajtok:
Fogadd be mit magamból kihajtok!

 

Epigramma

Zöld bokornak sárga ága,
Egy madárka szállott rája,
De letörött az ágacska ,
Mert a madár hájaska.
A történet tanulsága:
Ne hízzál el kis madárka!!!

 

A Khakizmus a szerelmetes verseket sem veti el, vagy szántja fel:

Szerencsés szerelem

Szeretlek nappal, szeretlek éjjel,
Szeretlek testtel, szeretlek szívvel,
szeretlek mindenhogy, minden áron:
Csodállak ,imádlak, csak rád vágyom
Te vagy az én legszebb kincsem,
Nálad gyönyörűbb a világon nincsen.
Szeretlek télen, szeretlek nyáron
Te vagy az én nagy, nagy mákom...

 

Egy kidőlt fa lelkem

 

Egy kidőlt fa lelkem,
A szél után málok én.
Érj haza Kedvesem,
S talpra állok én!

Oh, én gyönyörű tavaszi
Szellőm, bár itt lennél,
S tőlem soha többé
El nem mennél!

Kopár koronámat újra
Élet, virág díszítené,
Friss nektárom
fürge méh készítené.

Mézédes szellő
Lengné körül törzsem,
Mint ölelésed, mely
oly messze jár tőlem.

De addig várok Rád:
Kopaszon, némán,
S bámulom az eget
Csüggedten, mélán.

 

A Khakizmus nem csak jobbladákat, de balladákat is kedveli:

Ballada egy homárról

 

Egyszer egy hatalmas homár
éldegélt egy hegyi patakban,
Mely tudomása szerint,
csaknem teljesen lakatlan.

Nemrég a mederben látott egy
hátrányos helyzetű heringet,
Mely a saját tengelye
körül keringett:

A „heringettét” gondolta,
Ez biztos megőrült mormolta.

Vállát vonogatva továbbállt,
s ahogy így úszkált,
Meglátott a patak partján
egy rettegő uszkárt.

Ő volt akkoriban
a horgász kutyája,
Tudni illik róla,
hogy a vizet utálja.

Mellette állott egy hálóval
gazdája a horgász,
Kevésbé hízelgő nevén
szólítva a „vízturkász”.

Már napok óta nem
evett se homárt, se halat,
S egy ropogós falatért
ledöntene akár egy falat.

Így hegyes horgára tűzött
egy tekergőző kukacot,
Ezzel a csalival soha
nem vallott még kudarcot.

 

Gigantikus gilisztáját belógatta
a patak tiszta vízébe,
S visszaemlékezett a homár
mindmáig felejthetetlen ízére.

A homár a csalfa
csalira rá nem kapott,
Mert nemrég evett,
s akkor már jóllakott.

A horgász mérgében
kopasz haját tépte,
S gonosz ötlet ötlött
eszébe a parthoz lépve.

Úgy döntött, hogy
a vízbe veti magát
Hátha így megkaparintja
 a hőn áhított homárt.

Csakhogy a homárnak is
volt ehhez néhány szava,
Nem akarta, hogy vele
legyen tele a horgász hasa.

A heringtől tanult forgó
mozgásba kezdett,
Melynek csodálatos
eredménye ez lett:

A felkavarodott vízben
nem látszott a homár,
Így néz ki egy
„balladai homály”

 

Pintér László

 

Füstbe ment terv

Itt a tavasz, jó idő van:
Kéne kicsit futni,
Hogy nyáron a lányoknak majd
Legyen mire bukni.


De sűrű a napirendem,
Így nincs idő a sportra.
Egyetemen vár már rám a
Sok érdekes óra.


Úgy sincsen ma katalógus,
Egye fene kihagyom!
Csak nem nőhet még tovább az
Egyre nagyobb pocakom!


Rákészülök, mozgok kicsit!
Tóparton a pálya.
Mégse tudok futni menni -
Azt a kutya fája!

 

Hívnak páran: inni kéne!
A pia be van hűtve!
Így nő tovább a sörhasam
Tónak partján ülve.

 

 

Éjjeli gondolatok

Ragyog a telihold a nagyváros felett,
Verset írok épp elalvás helyett.
Éj közepén már mindenki alszik.
De az ablak alatt két macska bazgik!
Gyönyörű hangjuk betölti az utcát,
Szinte érzem mikor a kandúr beteszi a cuccát.
Kettejük között a szenvedély már oly' nagy,
Mint tátongó rés fogsorán egy lónak!
Pont emiatt boldogok ők együtt,
Míg a hím cöveke nem lesz újra petyhüdt.

 

Közelítő ősz

A nyár utolsó lángjai perzselő táncot lejtenek arcomon,
Fényes ének hangja zúg a sárguló lombokon.
A lágy, langyos szellő halkan suttogva búcsúzik
A zölden izzó koronától:
Tovaszáll a nyár a forró mámor.

 

Orromat cifra őszillat csiklandozza,
A változást egy hűvös fuvallat hátán hozza.
Ijedt sistergés vacog át a tájon,
Barna levelek kapaszkodnak a fűben s az ágon.
Remegve ragaszkodnak, hisz félnek az ismeretlentől:
Mert nem tudhatjuk mit várjunk a magasban innen lentről!

 

Addig se féljetek levelek!
Majd elhord benneteket az őszi szél a jó gazda,
De addig csak lapítsatok, mint szar a gazba!

 

Intelem ínséges időkre

(melyben a vizsgaidőszak borzalmait fejti ki a költő)

Mikor már mindenki végzett,
De te még mindig szenvedsz,
Jusson hát eszedbe
Minek is kell ez!

Hisz diplomát szeretnél
Ha minden igaz.
Csak közben a kertet
Ellepi a gaz!

Így hát jól vigyázz, hisz a
Világ nem nyújt segítő kezet,
Míg te a temérdek tétel
Fölött baszod a rezet.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.